2011. október 1., szombat

Tarr Béla Izlandon!

Tarr Béla elnyerte a Reykjavík Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját, amelyet személyesen vett át Ólafur Ragnar Grímsson köztársasági elnöktől szeptember 29-én. Az ünnepséget követően a közönség egy kötetlen hangú beszélgetésen találkozhatott a művésszel.

Sokan gyűltünk össze, főleg filmesek, de jöttek laikus érdeklődők is. Tarr sziporkázott, Ragnar Bragason filmrendező kérdéseire őszintén, sallangok nélkül válaszolgatott. Egyszerűsége lehengerelte a hallgatóságot: egy pisszenést nem lehetett hallani a teremben, mialatt beszélt.
Annyi általánosítást megengedek itt magamnak, hogy kijelentsem: egy Tarrhoz hasonlítható kaliberű, de izlandi művész sokkal többet foglalkozik a külcsínnyel - részben önkifejezésből, de szerintem azért is, mert ez itt egyfajta elvárás. Reykjavíkban a társadalmi elismerésre a "jegyet" az átlagemberek is drága kocsival, dizájner cuccokkal, a szomszédénál is nagyobb házzal váltják, nemhogy a művészek (politikusokról és celebekről nem is beszélve). Ebből adódóan közéleti szereplők nemigen mernek közvetlennek vagy szerénynek mutatkozni. Talán pont emiatt, Tarr természetessége elismerést váltott ki az egybegyűltekből.

Mondanom sem kell, nagyon izgatottan vártam az alkalmat, hogy lakóhelyemen, Reykjavíkban láthassam a rendezőt. Zene volt füleimnek, ahogy az izlandi beszélgetőtárs vizsgálódó kérdések sorozatán keresztül próbálja megérteni a magyart. Élveztem, kimondottan érdekes volt Bragason szemüvegén át ismerkedni Tarral.

Mindketten hozták a legjobbat, amit én ezen két ország mentalitásában a legnagyobbra értékelek, de szavakkal kifejezni egyelőre nem tudok. Ígérem, még nagymama korom előtt megpróbálom ezt bővebben kifejteni, úgyhogy nézzetek vissza időnként a blogra :-) Ugye én ennek a felállásnak a fordítottjához vagyok szokva: legtöbbször én teperek, hogy az itteni szokásokat tudjam értelmezni, az izlandiakat a legritkább esetben látom csak azért teperni, hogy megértsenek más kultúrákat. (Azért Einart és még egy airport minibusznyi egyént ne vegyétek bele most az "izlandi" kalapba, mert az ordító valótlanság lenne. A méretarány miatt jelzem: Izlandon mindössze háromszázezren élnek.)

Magyarországról legtöbbször Budapest és a Balaton viszonylatában hallok itt. A fesztivál jóvoltából azonban testesebb témákról is szó esett, mint például a művész főiskolai élményei és ezen keresztül a hatalomhoz való viszonya (remélem, nem sértődik meg, ha viszonynak nevezem).

Nekem az egész találkozás kicsit mesebeli volt, talán még sosem voltam ilyen jóban a magyarságommal, mint akkor, abban a teremben.
Tarr Béla izlandi látogatásáról József Attila szavai jutottak eszembe :

" Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait."


A díjátadásról az egyik napilap (a kettő közül) az alábbi felvétellel adott hírt. A kezdeti izlandi szöveget hamarosan egy angol nyelvű riport követi Tarr Bélával.



Itt pedig egy kimerítőbb beszélgetést is meghallgathattok a művésszel, angolul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése